Elmúltál 18 éves?




Are you at least 18 years old?

BB szőlőültetvény

A BB története

A BB gyökerei az ötvenes évekre nyúlnak vissza. Magyarországon ekkor kezdtek a virágzó balatoni turizmus ellátására a Balatontól délre eső, ideális természeti adottságú területeken gyümölcs és csemegeszőlő telepítésébe. Balatonboglár hamarosan hazánk nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező, elismert szakembereinek segítségével az oltványkészítés, szőlőtermesztés, később pedig a borászat kiemelt kísérleti és gazdasági centrumává vált. 

szőlőültetvény


1956-ban több kisebb gazdaság összevonásával jött létre a Balatonboglári Állami Gazdaság. Az országban legnagyobb felületen itt termeltek szőlő szaporítóanyagot és végeztek termesztési kísérleteket, azonban ez az Állami Gazdaság nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő volt.

A hatvanas években külföldi példa nyomán a balatonboglári nagy szőlőtáblákon kipróbálva terjedt el a szőlőtermesztésben a Lenz-Moser féle széles soros művelési rendszer az egész országban. Itt kezdetben főként csemegeszőlő, kiemelten Csabagyöngye termesztésével foglalkoztak, ám a kísérletek eredményeként hamarosan megjelentek további illatos, muskotályos és világfajták is.

BB szőlő tőkék


A hetvenes évek elején a kor hazai borászati technológiájához mérten modern, nagy mennyiségű szőlőt feldolgozni képes borászat indult el Bogláron. Első piacon megjelenő bora, a Csabagyöngye 1972-ben a Budapesten megrendezésre került nemzetközi versenyen, az I. Borvilágversenyen ezüstérmet nyert.

Különlegessége abban rejlett, hogy az alapvetően csemegeszőlőnek termelt fajtából elkészített bor megőrizte a gyümölcs eredeti illat- és zamatanyagait, így a reduktív borkészítés előfutára lett hazánkban.


A BB a világ borászati technológiáját folyamatosan figyelemmel kíséri, így a nemzetközi borfogyasztási trendeket is szem előtt tartva olyan borokat volt képes előállítani, melyek folyamatosan hódították meg a magyar fogyasztókon túl a külpiacokat is. Egyes években exportja meg is haladta a hazai eladásokat. Borai nagy részét elsősorban az akkori Szovjetúnió, NDK és NSZK területén adta el. A német fogyasztók körében legkedveltebb, hasonlóan a hazai fogyasztókéhoz, a Muskotály bor és a Muskotályos pezsgő volt, olyannyira, hogy a gyümölcsös ízvilágú BB pezsgő a korabeli filmfelvételek tanúsága alapján a berlini fal leomlásának ünneplésén is jelen volt. A nyugati piacokon való sikeres jelenlétének köszönhetően a BB amerikai exportja a Pepsi Cola cég közreműködésével ért el szép fejlődést. A 80-as évek végére a BB lett az USA legnagyobb magyar borexportőre. Ezen idők emlékére George Bush 1989-es magyarországi látogatásán, az elnöki fogadáson a BB által készített borokat szolgáltak fel. Az elnök köszönőlevelét a cég ma is őrzi.

A Balatonboglári Borgazdaság a fogyasztókkal való kapcsolattartás, a későbbi marketing területén is újítónak számított. 1976-ban rendezték meg az első Boglári Szüreti Fesztivált, mely széles programválasztékával azóta is kedvében igyekszik járni a BB borok és pezsgők hű vásárlóinak.

A BB pezsgők készítése a borászati üzemben 1982-ben kezdődött meg és vált hazánk második legismertebb és legnagyobb mennyiségben fogyasztott pezsgőmárkájává. Jelenleg a pezsgősítést cégcsoportunk budapesti korszerű telephelyén végzik


Szőlőfürt

A fejlett borászati technológiának és a jó alapanyagoknak köszönhetően 1982-ben a Martini cég hazánkban a BB-t bízza meg nemzetközileg ismert vermutjainak készítésével.

Boglár sokéves szőlészeti és borászati munkájának nemzetközi elismeréseként 1987-ben a párizsi székhelyű Szőlészeti és Borászati Hivatal (OIV) Nemzetközi Szövetségének szavazata alapján Balatonboglár a Szőlő és Bor Városa címet nyerte el.

1993-ban a vállalat részvénytársasággá alakult, majd a privatizáció során egy nemzetközi szakmai cégcsoport tagjává lett. Ez tette a későbbiek során lehetővé számára, hogy jelentős technológiai fejlesztéseket hajtson végre borászati üzemében. Reduktív technológiájának korszerűsítéseként 1 millió dolláros beruházás keretében a szőlőt legkíméletesebben préselni és ezáltal az íz- és illatanyagokat legtisztábban megőrizni képes pneumatikus préseket állított üzembe.

Az állandó kísérletező kedv, a meg nem szűnő fejlesztések, a megújulásra való képesség eredményeként a BB továbbra is az egyik legismertebb és legnagyobb mennyiségben fogyasztott bor és pezsgőmárka maradt Magyarországon.

BB borászati üzem
BB borászat

Kapcsolódó tartalmak